KOF

Információk

Hatékony

A Kormányzati Felhő (KOF) infrastruktúrájából nyújtott számítási és tárolási kapacitás optimális esetben akár néhány perc alatt az ügyfél rendelkezésére állhat. A kiépített rendszer sajátossága, hogy az időközben felszabaduló kapacitások, szükségtelenné váló erőforrások akár azonnal kiajánlhatóvá, felhasználhatóvá válnak. Igény esetén a szerverek átméretezhetőek, a fizikai erőforrásokból csupán annyit használnak fel, amennyire az adott pillanatban éppen szükség van. Ezzel a megoldással az esetlegesen hirtelen jelentkező többletigények is problémamentesen kezelhetők.

Biztonságos

A Kormányzati Felhő egy egységes, centrális, rendszeres biztonsági audittal üzemeltetett infokommunikációs infrastruktúra. A központosított infrastruktúrában a megfelelő szintű informatikai biztonság jóval kevesebb emberi erőforrással ellenőrizhető és valósítható meg, mint a szigetszerűen elhelyezkedő számos apró géptermek, szerverszobák esetében. Az alacsonyabb létszámú személyzet, a kevesebb telephely egyszerűbbé teszi a szabályzatok megvalósítását, annak ellenőrzését. A kialakított felhőalapú szolgáltatás megfelel a magyar kormányzatban előírt biztonsági előírásoknak, ugyanakkor alkalmas a kormányzat és a közigazgatás különböző infrastrukturális igényeinek kielégítésére is.

Fenntartható

Kormányzati Felhőhöz csatlakozó intézmények leállíthatják elavult, rossz hatékonyságú szervereiket, megszüntethetik a gyakran rossz hatásfokkal hűtött géptermeiket, szerverszobáikat. Ezzel kimutathatóan csökken az adott intézmény „karbon lábnyoma”. A Kormányzati Felhőbe mozgatott szolgáltatások energiafelhasználása a korszerű és hatékony berendezésekkel sokkal jobban optimalizálható. A központi géptermek hűtésének kialakításakor az elérhető legjobb hatásfokú megoldásokat építették be. Az energiatakarékos ellátórendszer csökkenti a széndioxid-kibocsátást, elérhetőbbé válik az ellátás és a szükséglet egészséges egyensúlya, ezzel a fenntartható fejlődés hosszútávon is biztosítható.

Go to top